Kedves Gyerekek!
Ma beiratkoztam egy alapfokú buddhaképzőbe. Én ugyan nem akartam, hiszen akar a fene ilyesmit, de az élet elkezdett bartánéskodni velem. Hogy ez mit jelent? Bartáné volt a kedvenc földrajz tanárom annak idején, aki rájött, hogy a tananyagot mindig rendesen megtanulom egy kivétellel. A fogalmakat mindig megpróbáltam ellébecolni. Magolni ugyanis unalmas. Namármost ezek után mindig fogalmakból feleltetett, semmi másból. Egészen addig, míg minden alkalommal ötöst nem kaptam belőle. Illetve, egy kivétel volt, mikor már negyedik egymást követő órán feleltetett. A negyedik órán egy hatalmas egyest kaptam, mert ki gondolja, hogy zsinórban négyszer felel? Ki is fakadtam neki az osztály előtt, mire csodálozva rám nézett: "Tényleg negyedjére feleltetlek?" "Igen." "Nem is tudtam. Ez tényleg sok." És akkor Bartáné nem írta be az egyest, mert azért neki is volt szíve, s nem szívatni akart, hanem a gyengeségeimet kiküszöbölni.
Na, most az élet is bartánéskodik velem. Majd meglátjuk, mi lesz belőle, de bizony mondom néktek, hogy alapfokú buddhaképzőnk első és utolsó leckéje (a közbeesőket majd meglátjuk), hogy: ahhoz, hogy elérd a célt, néha bizony szem elől kell azt tévedned, el kell engedned, s járnod kell az utat. Mi sem bizonyítja ezt, mint egykori egyetemistánk példája, aki egy kocsmai dartsozás közben átvedlett Zéró kapitánnyá, s "gyerekek, eggyé kell válni a célponttal!" felkiáltással eldobott két nyilat, amiből az első bullseye lett, a második pedig egy jó 25-ös. "Zseni vagyok!" felkiáltása után többet nem is próbálkozott hasonló produkcióval, mert azért lássuk be.
Na, mindenkinek kívánok mára sok-sok megvilágosodást és egy családi pizzát! A nap tanulságaként meg álljon itt, hogy attól, hogy valamerre bicikliút visz, még lehet akkora zsákutca, mint egy ház, na. (Avagy hogyan derült ki, hogy a Hajógyári szigetről akkor sem jutsz fel az Árpád hídra, merugye nem.)
Sok szeretettel:
Atyátok
