"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést." (Virágot Algernonnak)
Az ok szerintem egyszerű: szeretünk mérni. Az intelligencia mérhető, kiismerhető, látható. A szeretet, az érzelmek, nem. Racionálisan nem megismerhető, csak érezhető, márpedig mi a logikus dolgokat szeretjük. Támogatjuk az autógyártást, mert kimutathatóan növeli a GDP-t, s támogatjuk a betegségkutatást, hogy kiismerjük ellenségünket. Közben megfeledkezünk arról, hogy mit jelent a szép, s megfeledkezünk arról, hogy érezni néha több, mint érteni.
Az én világom is az utolsó szegletéig feldarabolható, s teljesen megérthető volt. Eddig. Mostanra túl sokat ismertem meg belőle, s be kellett látnom, hogy vannak olyan dolgok, amelyek ellen lázad a ráció, de ettől még igazak és valóságosabbak, mint sok más, tudományosan magyarázható tény. Ezek megismeréséhez viszont az eddig tökéletesen működő agy nem használható, a szívnek viszont még fejlődnie kell.
A megoldás?
"- Mi az, amit most játszanak? - kérdeztem.
- A tenger. Debussy. Szereti?
Letelepedtem melléje. - Nem sokat tudok az ilyenfajta zenéről. Gondolkoznom kell rajta.
- Ne gondolkozzon rajta - suttogta. - Érezze. Hagyja, hogy végigsöpörjön magán, mint a tenger, és ne próbálja megérteni."
