A szerdai napom alaphangját megadta, hogy még kedden fogfájásra ébredtem. A hajnali kábulatban a fogfájás akupresszúra pontja helyett véletlenül a hasmenését kezdtem el nyomogatni. A vicc az, hogy a fogfájás elmúlt, de - fogalmazzunk szépen - a szervezetem jelentős öntisztításba kezdett, ami szerdán érte el a csúcspontját.
Azért este csak el akartam menni jógázni, mert azért ne csak otthon legyen, meg úgyis van barna melegítőnadrágom. Elektrolithiánnyal a kezdő jógaóra is vicces: jobban fáradsz, s az egyensúlyérzéked sem az igazi. De legalább megizzadsz, s utána jobban vagy.
Csütörtökön - ha már megígértem alapon, az anti-antiszociális program részeként - elmentem a Fészek klubba Szindbád monodrámára. A rendezővel együtt voltunk összesen hatan a kis teremben. Elég fura élmény az, mikor a színész egyes részeket a szemedbe nézve mond.Meg fura volt rádöbbeni, hogy a színdarabnak a néző is pontosan olyan fontos része, mint a színész. Ez nem igazán tűnik fel, ha sokan vannak, s a nézőtér arctalanná válik, de ennyi embernél mindenképpen. "Milyen hangja van egy kidőlt fának, ha senki sem hallja?"
A nézőséget is pont úgy tanulni kell, mint a színészetet. Ha kevés ember van, akkor rájössz, hogy neked is meg kell érkezned a darabra, neked is együtt kell érezned a színésszel, s neked is táplálnod kell őt. Még akkor is, ha a többi nézőtől teljesen eltérően viselkedsz, mert ami őket nevetésre ingerelte, az neked pont a legnagyobb dráma volt. És a végén számít, hogy milyen hangosan tapsolsz, de azért hat emberrel csak nem sikerült tapsvihart összehozni. :)
Előadás után rövid beszélgetés, s irány haza. Ha már úgyis kimozdultam otthonról, útban hazafelé a színházas cuccban még megnéztem a parkban az edzőpályát, mert kíváncsi voltam, hogy a korláton lógós lábemelés megy-e, s vennem kell-e itthonra egy húzódzkodó keretet. Kell venni.
Hazaérés, megérkezés, ezmegazcsinálás. A hasmenés szerencsére elmúlt. Csak a fogam fáj egy kicsit.
