Kollégával mára hegyi bicajtúrát beszéltünk meg, amiért duplán hálás vagyok, mert amúgy 110 kilométeres túrát csináltam volna egyedül, aminek a végére jól meghaltam volna. Így csak maximum 70 lehetett, negyedakkora szintemelkedéssel, ráadásul egy csomó jó technikai tanácsot kaptam tőle a biciklire is meg a tekerésre is. Persze hiába mentek jobban az emelkedők, azért így is visszakerültek az esküdt ellenségek listájára Shinjo Osema mellé. Mert ugye a jó meredek lejtőkön ha hátul van a testsúlyod, akkor elemelkedik az első kerék, ha meg elől, akkor kikapar a hátsó kerék, de ha véletlenül minden stimmel, akkor meg simán megdöglesz az erőkifejtéstől. Kivéve, ha szupermenes alsógatya van rajtad, de nekem olyan nem van.
A mérleg: hét óra tekerés, 3 hegycsúcs (OK, a Nagy-Hárshegynél nem teljesen), jó beszélgetések, mákos és fahéjas palacsinta (mert ilyenkor a cukros cuccok is beleférnek), ARC kiállítás mint kulturális program a végén (volt 1-2 jó plakát) ééééééééééééééééééééés az első hitelesített sebességrekordom: 52 kilométer. Nagy élmény, mikor pirosan kigyullad a LASSÍTS! felirat. :)
Ja, hogy miért fontosak az ilyen fizikai dolgok a számomra? Egyrészt kellenek az egészségemnek, másrészt ilyenkor az agyam is felfrissül, harmadrészt ez számít, ha egész életedben folyton volt valami fizikai problémád, s testnevelésből is részlegesen fel voltál mentve, s végül: a Nyilas énállapotú embereknek van egy olyan problémájuk, hogy akármit is érnek el, a környezetük (az esetemben a barátaim és fontos ismerőseim egy jelentős része) még annál is többre tartja őket, és azért ha az ember bármilyen eredménye jóval az elvárt határokon belül van (pl. felvettek a Mensába? És? Tudtuk rólad. vagy: Tudom, hogy a tgy+eü vizsgámra magolnom kell, mert értelmetlen anyag, de eddig mindenki csak annyit mondott: a te kvalitásaiddal simán meglesz). Na, a fizikai eredményekkel még legalább tudok meglepetést okozni. :) De igazából itt is az épülés, az egészség és az agykikapcsolás számít.
