Buddhaképző

Sanyi barátomat, a fél méteres, enyhén repedt fejű akupunktúrás modellbabát cserére vittem ma a boltba. A bolt nem volt nyitva, de mivel még volt pár intéznivalóm, nem vittem haza, hanem kézenfogva sétáltunk egyet a városban.

Először a hivatalos munkahelyemre mentünk, ahol leadtam egy marék fecnipapírnak álcázott számlát a külföldi útjaimról. A cirill betűkhöz előre is sok sikert a bérszámfejtőnknek. :) Persze nézett, hogy mi a fene az az izé a kezemben, úgyhogy bemutattam neki Sanyit.

Utána metróztunk egyet, ahol egy kislány kérdezte az anyukáját: "A bácsi milyen bácsit visz?"

Utána a papírboltban fizetésnél a pultra tettem, az eladólány Sanyi atom feneke láttán mosolyogni kezdett, úgyhogy neki is bemutattam. "Az összes pont rajta van?" "Igen, és meg is kell tanulnom mindet." OK, itt kicsit egyszerűsítettem, mert olyan 150 körül kell csak tudni. :)

Füstölővásárlás az indiai boltban, eladó néni: "De jó! Ilyet hol lehet kapni? A fiam is ilyesmivel foglalkozik, vennék neki egyet."

Sima vásárlás az Aldiban, a pénztároslány, aki amúgy mindig rohan: "Ez mi?" "És minden pont rajta van?"

Szóval, ha se kutya, se gyerek az ismerkedéshez, akkor jó a Sanyi is. Érdeklődés esetén bérelhető.

Miután frankón becsípődött a lábam tegnap estére, úgy döntöttem, hogy taxit rendelek. Kerestem online olyat, ami árban rendben volt és kártyával is lehetett fizetni. Megrendeltem reggel 7:30-ra. Ráért volna nyolcra is, de úgy voltam vele, hogy online rendeltem, s ha véletlen mégsem jön, akkor érjek ki metró-vonat kombóval is.

Reggelre megjött a visszajelzés, lementettem az emailt a telóra, megreggeliztem, indulás a taxival. Mindez magyar idő szerint 4:30-kor. Mióta itt voltam, most esett először a hó - tökéletes időzítés. Ahogy mentünk kifele, javarészt kómáztam, de mikor nem, akkor feltűnt, hogy milyen éjjel-nappalival van tele Moszkva: éjjel-nappali virágboltokkal. Az éjjel-nappali kajáldákat vagy élelmiszerboltokat értem is, de ki a fenének jut eszébe hajnali háromkor virágot venni? Azóta megnéztem neten, nem csak nekem tűnt fel a dolog. Az oroszok a legnagyobb virágimportőrök, kb. mindenhova illik virággal menniük. Nade éjjel... :D

Na, utaztunk-utaztunk a taxissal másfél órán át, s reggel kilenckor fel is tűnt a reptér. Na, mondom, nem kéne tán ennyire biztonsági játékosnak lenni, most dekkolhatok itt 3 órán át. Ekkor felnézek a reptérre: Domodedovo.

- Net Domodedovo. Vnukovo. - mondtam egyből sofőr barátunknak, Alexnek, s mutattam neki jól a rendelésem. Felhívta a diszpécsert, dumáltak egy sort, utána jól elnézést kért, s irány Vnukovo. Mivel a szombat miatt nem volt dugó, egy óra alatt átértünk, simán időben voltam.

A reptéren ment a szokásos ellenőrzés-becsekkolás. A reptéren vettem még egy ásványvizet meg egy frankó tortaszeletet. A torta elég egyszerű volt rábökéses módszerrel, de a víznél activityztünk egy sort. Kaptam először hideg mentest. Nemjónemjó. Erre kaptam hideg szénsavast. Nemnem. Nem hideg szénsavas. Na, majdnem megvagyunk. Nem hideg mentes. Jeeeee! Na, az eladólány is valahogy így örült. Azért az valahol vicces, hogy a reptéri eladó sem beszél angolul. Nade Oroszországban oroszul, nyilván.

Felszállás a repülőre, indulnék a jó kis xxl lábhelyes ülésemhez. A stewardess rám néz: Fáj a lába? (Nem, nyilván hobbiból sántítok. :)) Mondom, ja. Akkor nem ülhet az xxl lábhelyekhez. Hádemér, ilyen lábbal pont jó a nagyobb lábhely. Merthát ottan vészkijárat van, osztán vészhelyzet esetén sántákbénáknyomorultak akadályozhatják a menekülést. Áhá, jóvan. Na, akkor üljön ide szépen a foglalt helyek egyikére az első sorba. De ne ám a folyosó mellé, hanem középre vagy az ablakhoz.

Na, így esett, hogy beültem középre, az ablak mellett ülő csóka mellé. Annyira azért egyikőnk sem volt oda a másikért, hogy ennek örüljünk. Kérdezi, hogy miért nem ülhetek kintre? Hámer a sztyuvik megmogyoróznának. Na, feltettük a nagy kérdést, hogy ő ülhet-e kivülre. Ja. Ő igen, én nem? Igen. Hádemér? Mer nagyobb a feje vagy mi? Hánem, hanem mer vészhelyzet esetén kell egy járóképes ember, aki segít a személyzetnek a menekítésben, már ha nem fossa össze magát izibe.

Namost itt nem igazán értem, hogy miért jobb az, ha én középen ülök, ő meg az ablak mellett, de biztosan az a rész is logikus. :D Az utat kb. végigaludtam egy kis napozással.Merthogy ugye a felhők fölött mindig süt a nap. Itt eszembe is jutott egy zseniális turisztikai cucc: nagy, fűtött burában víz, homokos parttal. Télen lehetne oda jól felmenni és napsütésben fürdeni/napozni. Ha valaki megcsinálja, hívjon már meg e.

Leszállás, stb. A bőröndömnek sikerült hosszan tartó betegség után végképp elhunyni, úgyhogy venni kell újat. Airport minibusszal haza. Sofőr kérdezi, mi van a lábammal. Hámondom, becsípődött e. Hátolyan neki is volt nyaraláson, de 3 napig feküdt vele. Hámondom, tán nem maradtam volna Moszkvában plusz 3 napot. :)

Hazaérés, végre rendesen kaja. Hogy mi hiányzik? A 24 fok a szállodából meg az, hogy minden nap rendet raktak utánam. Ide is kéne olyan. :)

Tegnap este lemondták a mai ügyféltalálkozót, így majdnem kilencig aludhattam - magyar idő szerint kb. reggel hatig. Délután egyre be a céghez, s tartottam egy tréninget a sales csapatnak. A 3 kollegina arckifejezése sorrendben: "ahá, értem", "ez itten most olyan valaminek néz ki", "ettől mindjárt agyfaszt kapok". A tréning után mentem turistáskodni, de előtte még retinaégető sokk ért: a céges karácsonyfán céglogós fenyődíszek voltak. Innen is gratulálok a marketingesnek, aki kitalálta, én Fővárosi Csatornázási Művek logós díszeket szeretnék, ha van ilyen. De komolyan, ki a fene teszi ki?!

Le a metróba, irány a Bibliotyéka Lenyina. Nem tudtam, hogy kéne oda jutni, úgyhogy szokás szerint minden átszállásnál a metrótérképet nézegettem (a legtöbb állomáson ki van téve). Itt előadtam az akaratlan, de művészi trollkodást. A kellékek: állítólag jó orosz kiejtés, kb. 50-100 spéci kifejezés ismerete, azaz csaknem 0 orosz nyelvtudás. A beszélgetésem egy orosz hölggyel (végig oroszul ment, ez a magyar fordítás):

- Jó napot! Habalababala.

- Jó napot! Nem beszélek oroszul.

- Habalababala Komszonolszkaja habalababala. (Kb. egy állomást keresett.)

- Nem tudom.

- Habalababala.

- Nem beszélek oroszul. Magyarul, angolul és németül beszélek.

- ?!#!!!#####!!!! (Alighanem családom emlegetése, de csak szolidan.)

- Viszontlátásra!

Utána rájöttem, hogy pont azt az állomást kereste, ahol álltunk. Ez van, ha az ember hülyétől kérdez hülyeséget. :D

Utána megérkezés a Kremlhez. Hát, itt egy csomó minden bazi nagy. A Kreml meg főleg. Körbesétálni még csak-csak lehet, de fotót készíteni róla esélytelen. Mivel taktikusan térkép nélkül indultam, az angolul egyáltalán nem beszélő helyiekre támaszkodtam:

- Jó napot! Hol Vörös tér?

A csóka előre mutatott. Na, kb. mintha a Kossuth téren megkérdeznéd, hogy hol a Parlament.

Elsétáltam arra, megnéztem az GUM-ot (Állami Nagyáruház - nem jöttem rá, hogy azon kívül, hogy nagy és régi, miért annyira menő) meg a Vaszilij Blazsennij Székesegyházat. Az a hagymakupolás izé, ha így jobban megvan. Az volt az egytlen moszkvai kivétel: minden nagyobb volt, mint gondoltam, kivéve ezt. A Bazilika úgy másféllel nagyobb.

Utána irány a metró, mert reggel óta nem ettem, meg taktikusan a leghidegebb napon sikerült városnéznem. Nem volt kedvem visszamenni arra, amerről jöttem, gondoltam, majdcsak lesz valahol állomás. Ahogy mentem, észrevettem magam előtt 8 stewardess ruhás lányt. Jobb dolgom nem volt, gondoltam, hátha metró felé mennek, s követtem őket. Egy darabig működött is a dolog, de utána beszálltak egy jacht méretű limuzinba. Ha valaki esetleg szeretne még nekem valami karácsonyi ajándékot adni, akkor ne gondolkodjon tovább.

Utána átmentem a Moszkva folyó hídján, ami hidegben tökéletes választás, mert a folyók felett ugye mindig fúj a szél. Mivel metró a közelben sem volt, megszólítottam egy fickót:

- Hol metró?

Na, erre tökéletesen válaszolt angolul. Az első alkalom, hogy a kollégákon és az ügyfeleken kívül valakinek összejött ez a mutatvány. Pont arra ment, el is dumáltunk addig, megbeszéltük a dolgok mikénti hogyanját, különösen a népeink életszínvonalára vonatkozóan. Az itteniek többet keresnek, de bazi drága az élet. Egy tésztaételt nem kapsz 2000 pénz alatt, egy péksüti meg úgy 5-600 Ft. A lakások négyzetmétere kb. a budapesti 3-4-szerese. A fickó mondta, hogy náluk a benzin is drága. Mennyi? 1 liter egy dollár. Hát, mondom, ennek nálunk sokan örülnének. :)

A metróban különváltunk. Fogalmam sem volt, milyen állomáson vagyok, meg hogy hogy jutok haza, de valahogy kitaláltam, s két átszállásal megoldottam. Eltévedni szerencsére nem sikerült, de összesen vagy negyed órát agyaltam, hogy hogyan lehetne eljutni a bázis Dmitrovszkajáig. A terv az volt, hogy ott van a kolléganő szerint van egy Sokoládnyicá (amolyan tésztás/palacsintás/kávés/sütis hely) a metró kijáratához aránylag közel, s ott veszek valamit elvitelre.

Kijövök a metróból, nézek jobbra, nézek balra, sehol semmi. Odább mentem vagy 200 méterrel, s benéztem egy felüljáró mögé, de ott sem volt semmi. Visszamentem a kijárathoz, s egyből leesett, hogy a kijárat épületében van a cucc. Kb. mint a szőke nő, mikor csönget hozzá a postás: "Nézek jobbra, nézek balra, sehol senki." "Megint csöngetnek, nézek jobbra, nézek balra, sehol senki." "Megint csöngetnek, nézek jobbra, nézek balra, sehol senki. Hát ez a hülye nem középen állt?!"

Na, ha már így meglett, bemegyek. Pincérnő egyből hozzám szól valamit, mire én (minden fordítva):

- Jó napot! Nem beszélek oroszul. Beszél angolul?

- Habalababala.

- Nem beszélek oroszul.

- No smoking - mondja mosolyogva.

Leülök, kihozza az étlapot, ami van angolul is. Jeeee!

- Do you accept credit cards?

- ???

- Credit card?

- Ááááá, kártya! (vmi kártucská) Igen!

(((Örülünk, Vincent.)))

Rendelek, rámutogatok a kajára. A túrós palacsintát nem érti, hoz egy orosz étlapot. Nézem, nézem. Namármost oroszul tudok pár étel nevet, ami valahogy általános óta nem kopott ki a fejemből. Ezek: saslik, leves, kenyér, víz, üdítő, virsli mustárral ééééééééééééééééés:

- Túrós palacsinta.

Ennek vagy százzal örült. :D

Következik a rendelés pontosítása:

- Possible to take away?

- ???

- Paket, (kis activity).

- Áááááá, to go!

- Igen.

Ez volt az a pont, ahol a szomszéd asztalnál ülő lány már majdnem lefordult a székről. :D

- Nem tudom, hogy kártya jó itt (itt -> lemutatás a földre). Kártya most?

- Habalababala - de valahogy megértette, odaadtam neki a kártyát.

Namost az oroszoknál nem tudom, hogy mit varászolnak, mikor kártyával fizetsz, meg mikor kiállítják a számlát, de az időtartama alapján valami nagy vudu lehet. Elviszik a kártyádat oda, ahol nem látod (nem csak itt, mindenhol), s utána bűvölgetik-bűvölgetik. Úgy 5 perc után visszahozzák a terminállal együtt. Ekkor megadod a PIN kódodat, ami után megint elviszik a kártyát. Szerintem leültetik, megkávéztatják meg ilyesmi, mert kb. újabb 5 perc, mire a számlával visszakerül hozzád. Mivel eddig még mindig tudtam vele fizetni, nem hiszem, hogy a "vegyünk karibi utat" varázslatot hajtják vele végre, de akkor meg fogalmam sincs, hogy mit.

Úgy tűnik, hogy valahogy csak megértettük egymást a pincérnővel, mert pontosan azt kaptam, amit akartam, s még be is volt csomagolva. Elhoztam, a szállodában jól megettem a cuccost, s most jól megírtam ezt a bejegyzést. Holnap indulás ki a reptérre reggel 7:30-kor. Kelés hozzá 6:30-kor, azaz fél négykor. Várom már, hogy hétig alhassak. :D

Ügyféltalálkozó 10kor, úgyhogy elég volt 8kor kelnem. A dolog apró szépséghibája, hogy az otthoni idő szerint a reggel nyolc az hajnali 5 óra. Mondjuk a tegnapi 3as keléshez képest már fejlődés.

Indulás 9kor. Na, eddig nem voltam odáig a téli időszámításért, de kezdem érteni a dolgot. Az, hogy reggel 9kor még töksötét van, elég durva. Utazás metróval, ami ütött rendesen. Megvan az a kép, mikor a japánokat fehér kesztyűs emberek tuszkolják be a metróba? Na, itt ugyanaz a helyzet, csak nem kellenek a fehér kesztűk, az utasok megoldják maguktól is. Ha nem teszed, nem jutsz el sehova, úgyhogy gyorsan adaptálódtam, sikerült beljebb préselnem a masszát és utolsónak felszállni. A napi intim kapcsolatokat is kipipáltam - eddig azt hittem, hogy ebben a reggeli négyes-hatos villamos a csúcs, de kiderült, hogy van még felfelé.

A metróállomások amúgy szépek, ha valaki budget túrát akarna tenni, akkor vesz egy jegyet 200 Ft-ért, s egész nap elnézelődhet. Vannak benne kommunista emlékek is bőven, nem verték le a sarlós-kalapácsos címereket meg a vörös csillagokat, úgyhogy egy múzeumlátogatással is felér.

A nap további része standard ügyféllátogatásos volt kb. semmi újdonsággal. Ami viszont vicces, hogy állítólag jó az orosz kiejtésem, s mivel oroszul szoktam köszönni, általában oroszul szólnak vissza. Azután is, hogy megmondom nekik, hogy nem beszélek oroszul. Mert ugye azt is oroszul mondom. Nem mintha bárki is értene bármit, ha angolul mondanám, mert az utcán szinte senki sem ért, csak oroszul

A stílusért előre is bocs, de ilyen fejjel nem csiszolgatom. :)

A munkahelyemen kitalálták, hogy ha már pihenhetnék, mert vége a fejlesztések fő etapjának, akkor inkább mégse, s kineveztek jól a sales csapat európai támogatójának. Hála ennek ma éppen Moszkvába kellett jönnöm, ahol még sosem voltam.

A repülő reggel hatkor indult, a minibusz 3:35-re jött, aludtam vagy 3-4 órát. A repülő standard Wizzair, de extra nagy lábhely kiegészítéssel, úgyhogy a karámban nagyon VIP-nek érezhettem magam, mikor foglalt helyen volt. Rögtön meg is toldották azzal, hogy ugyan olvassam már el a vészkijárat használati utasítását, mert ha bármi van, akkor nekem kell kezelni. Szívesen kipróbáltam volna, hogyan működik az ajtó, de nem hiszem, hogy örültek volna neki.

Hála a vonatútjaimnak a repülőn pótoltam az alvást, de azért sikerült azt is látnom, hogy milyen az, mikor a felhők fölött egyik oldalt éppen kel fel a nap, a másikon meg látszik még a telihold. Gyönyörű. Landolás után útlevélellenőrzés. Háááááát... Helyes határőr lány elveszi az útlevelem, néz rám, néz a monitorára, utána kolléganőjére. Megint én, megint monitor, megint kolléganő. Rámosolygok, visszamosolyog. Monitor, kolléganő, én. Mosoly, mosoly. Monitor, kolléganő, én. Mosoly, mosoly. Nem mondom, jól nézett ki, de azért úgy a 10. perc táján, mikor végre kitöltötte a papírt, kezdett vicces lenni a dolog.

Be a városba vonattal. Vonat után taxi. Budapesti taxishiénák megfelelője, de jól lealkudtam vele az árat - főleg, miután kiderült, hogy benézte a dolgot, s nem 5 kilométerre kellett vinnie, hanem 20ra. Elmakogtunk oroszul. Szerinte tök jól beszéltem. Szerintem meg tök jól hallgattam, mert marhára nem sokat értettem abból, amit mondott.

Irány orosz kolléganővel ügyféltalálkozóra. Metróval. Anno nem teljesen értettem a Metro 2033-at, mert budapesti léptékben gondolkodtam. Hát, itt nagyobbak az állomások, van vagy 10 vonal, meg annyi ember, mint az oroszok. Durva. Főleg az, hogy visszafelé egyedül jöttem átszállással. De meglett. A metróban nálunk is be lehetne vezetni, hogy mindenki tényleg jobbra áll a mozgólépcsőn, mert itt úgy csinálják. Ezen felül összenyomnak, fellöknek meg ami kell, de ezt betartják. Lehet, hogy a nénik miatt, akik minden lépcső aljában ott ülnek egy üvegkalitkában és monitorozzák a népet. Szerintem a szocializmus végén nem szóltak nekik, hogy haza lehet menni, s azóta bejárnak megszokásból.

A környék, ahol vagyok, meg ahol az iroda is van, gyártelep volt, de állítólag azóta piszok menő és divatos környék lett az itteni menedzser szerint. Inkább nem mondtam meg neki, hogy nekem meg olyan lepukkantnak tűnt, hogy elsőre alig hittem, hogy nem nézte be a taxisofőr a címet. A hotel szuper 4 csillagos olyan dizájnnal, amin szerintem nagyon sokat dolgozott a belsőépítész, amíg ilyen egységesen ízléstelen lett.

Holnap ügyféltalálkozó 10kor, ami magyar idő szerint reggel hét.

Az előző bejegyzésben írtam, hogy mintha az álmokhoz rendszeresen ugyanazokat a díszleteket hasznosítanák újra. A kellékesek azonnal reagáltak: a legutóbbi álmom díszletek nélkül, sima fekete háttérrel játszódott. Nem mindenki bírja a kritikát.

Nem tudom, ki mennyire figyeli az álmait, de nekem egyre inkább van egy olyan érzésem, mintha ugyanazokat a díszletelemeket kombinálnák össze más-más formában. Néha olyan szinten megy a dolog, hogy rájövök, hogy Mari néni ennek a falunak a másik utcájában szokott lakni, akkor miért nem oda megyünk, ha őt akarjuk látni. A rendező mondjuk általában trükkösen korrigál ilyenkor, a legutóbb pl. kiderült, hogy azért, mert Mari néni pont átment meglátogatni az anyukáját, úgyhogy ott kerestük.

Van valami büdzséje az álomrendezőnek is, hogy ennyit kell újrahasznosítania? Valaki okosítson már ki.

Ömlesztve sok apró dolog. A tanulság csak annyi, hogy az élet egy troll. De legalább vicces.

-------------------

Pár napja az esőnél eszembe jutott, hogy az esernyőm kb. 5 éves. Anno direkt az olcsóbbat vettem, mondván, hogy úgyis elhagyom. Persze mikor 2 elhagyott biciklis napszemüveg után vettem egy szuperdrága fényre sötétedőst, hogy azt nem hagyom el, mert sosem kell levenni, pár út után bementem egy zöldségeshez, ahol udvariasan levettem, s a pólómra akasztottam...

------------------

Pár hónapig sehol sem találtam lestyánt. Múlt csütörtökön végre észrevettem a piacon egy fűszerest, ahol volt. Két napra rá ahogy jöttem ki a bioboltból, ránéztem a fűszeres polcukra, s persze egyből a lestyánon állt meg a szemem.

-------------------

Piacon a zöldségesnél paradicsomot veszel. Van egy, amit nem szeretnél, hogy belerakjon a zacskóba. Végez, mérlegel, s te megkönnyebbülsz, hogy kimaradt. Erre ő megszólal: "Hmmm, még egy pici kellene bele." És ekkor berakja azt a paradicsomot is. :)

--------------------

Szombaton megint megkérdezte a kalauz, hogy miért nem 26 év alatti vonatjegyet veszek. Szóval hivatalos, hogy 10 évet simán letagadhatok. A képet némileg árnyalja, hogy másnap kajálás közben kiköptem az egyetlen koronám. :D

------------------

Az előítéleteidnek jó pofon, mikor a rosszarcú szórólapost megugatja a kutya, mire ő a legangyalibb hangon megdícséri, hogy "Jól van, jó házőrző vagy!"

------------------

Anyuka sóhajtva apukának, mikor majd' elüti őket a kismotorzó gyerekük: "Remélem, hamar kinövi ezt a korszakot!" Nem akartam neki szólni, hogy a babakocsiban tolt gyerekük pont akkor fog belenőni.

- Ez 1,900 forint, az 2,800... Mindjárt kiszámolom, mennyi...

- 4,700.

- Ja, te vagy az, aki nagyon jól tud számolni?

Egyszer a tanfolyamvezető ezt találta ki, azóta mindenki ezt hiszi. :D

Tegnap - életemben először - voltam egy buddhista szertartáson. A magyar láma a lélekvándorlásról és a halál utáni létről beszélt. A vége felé már kezdte érteni.

Bónusznak egy gyöngyszem a jóga tanfolyami bemutatkozásokból: "Én nem szeretnék megvilágosodni. Nagyon félek a megvilágosodástól."

Én meg a kis, piros sapkás, zöld emberkéktől félek ám.